Ez a név felidézhet egy szenvedélyes életutat...
vagy különböző filmkockákat...

Egy fegyelmezetlen, kicsapongó életet élő
fiatal katona képét...
akit belső ürességének mélyén vár az Isten...

Marokkó felfedezőjét...
Annak az embernek a képét, aki 28 évesen felfedezi Istent...
és aki ettől a pillanattól kezdve nem tud másként, mint csak Érte élni...
Egy egész lényével szemlélődő ember képét, aki egy szíriai
szegény kolostorba megy, utána remetének egy názáreti kunyhóba
és végül a Szaharába...

De ez az utolsó kép megérdemelné, hogy precízebbek legyünk...
Igen, Charles de Foucauld szemlélődő maradt, de más módon...
Nézzük meg, hogyan élt...

Jó egyedül maradni az országban; van mit tenni feltűnés nélkül, mert az ember helybélivé válik; az ember itt annyira elérhető és olyan "kicsi".
( Levél Mgr. Guérin-nek
1907. 07. 02.)

Tamanrasset, 1907. Dél-Algéria...
Charles de Foucauld néhány éve itt él a Hoggár szívében...
Távol minden fontos központtól, de nagyon elérhetően a
Szaharában élő emberek számára; befogadja, felkeresi őket...

* Remetének mondják, és napjai a barátságok szövődésében
   és a találkozásokban telnek
* Szerzetesnek tartja magát -és nem misszionáriusnak -
   Mindene megvan a monasztikus élethez, aprólékosan felépített    napirend, és mégis egy kunyhóban él, követve legfőbb
   szabályzatát: "úgy élni, mint Jézus Názáretben...
* Pap... és egyetlen keresztény sincs körülötte...
* Ég a vágytól, hogy megismertesse Isten jóságát, de nem prédikál,    nem tanít...
* Ellenkezőleg, a tuaregek iskolájába iratkozik be, tanulja a    nyelvüket, fordítja a verseiket, érdeklődik e nép történelme iránt,    szeretné megismerni lelküket...
* A gyarmatosítás kiterjesztésének időszakában,
   hagyja, hogy az ott lakók befogadják.

Egy olyan században, ahol azt gondolják, hogy Istent csak az Egyházon belül lehet imádni,
felfedezi az Istenben való hit és állhatatosság kincseit az Egyházon kívül is...
Egy olyan században, ahol sok kereszténynek eléggé sajátos véleménye van az Istennel való
kapcsolatról, ő egyre jobban felfedezi Krisztus jelenlétét minden emberben...
És egyre inkább érzi a hívást, hogy teljesen Istennek adja magát az állandó imában, érzi a
sürgetést, hogy mindenki testvére legyen... "egyetemes testvér..."

Így fejezi ki ezt az intuícióját,
mint egy olyan szót, ami Istentől jön:

Vívódásai, egy visszavonultabb élet kísértése vagy egy eredményesebb élet...
És a politikai helyzetből vagy a gyarmatosításból adódó problémák olyan emberré alakítják,
mint amilyenek mi is vagyunk, akik keresik útjukat:
egy olyan ember, aki nem tud mindig környezetének és korának mentalitásától elszakadni.
De pontosan mindezen nehézségek közepette lassan megérti, hogy Isten hová hívja őt...

Megtérése óta Károly testvér csak arra vágyott, hogy Jézushoz hasonlítson, a szegény Jézushoz...
Megtapasztalja végül is ezt a hasonlóságot egy olyan módon, amire nem gondolt...
a betegségen keresztül.

De a szegénység, amit váratlanul megtapasztal, egy új termékenységet fakaszt,
egy testvéribb kapcsolat forrását...
és egy valóságos egységet Istennel.

Károly testvér 1916-ban bekövetkezett haláláig
ezáltal fogja hirdetni, hogy Isten mennyire jó.

Egész életével hirdeti, hogy milyen Szeretet ragadta el őt...

Atyám, átadom magamat Neked,
tégy velem tetszésed szerint.
Bármit teszel is velem,
megköszönöm,
mindenre kész vagyok,
mindent elfogadok,
csak akaratod bennem
és minden teremtményedben beteljesüljön.
Semmi mást nem kívánok Istenem.

Kezedbe ajánlom lelkemet,
Neked adom Istenem,
Szívem egész szeretetével, mert szeretlek,
És mert szeretetem igényli,
hogy egészen Neked adjam át magam,
hogy végtelen bizalommal
egészen kezedbe helyezzem életemet,
mert Te vagy az én Atyám.

(Foucauld atya imája) Diavetítés>>>